Köbkilóméterek nyomában
Ismét eltelt egy hétvége,nem meglepő az élet nagy körforgásának rendszeréből egy csipetnyi darabka. Lassan telt a múlt hét,számomra legalábbis,kicsit billent a mérleg a munka és kevesebb szórakozás oldalára. Szombaton csodálatos napra ébredtem,idilli volt, napsütés,madárcsicsergés kora nyári,aztán kinéztem az ablakon,s visszafeküdtem aludni :D Mire erőt vettem magamon,már beborult,néhol esőfelhővel,néhol szürkeséggel,s buta széllel karöltve,megérkezett a hidegfront. Orr és szájhúzva,de megígértem kedves barátainknak,hogy sétálni megyünk,s az edzés elmaradt pénteken,gyorsan be kellett pótolni a mozgáshiányt. Kezdetben két kutyával vágtam az útnak,sajnos hamar redukálódott a csapatom egy főre,Lena lába még mindig nem volt az igazi szombaton. Nitro már egész jól bírta a tempót a többiekkel,nem volt biccentés és lábtartás sem,így vele vágtam neki az útnak,ami egészen Tatáig vezetett. Mónival Csabival a csajszikkal Ametiszttel és Mayával,valamint Soma és Csili párossal indultunk neki,hatalmas szélben. Vértesszőlősnél ketté vált a csapat,mi tovább mentünk az eltervezett irány szerint.
Egészen gyorsan egy óra alatt átértünk Tatára. Kénytelen voltam megállni enni,hiszen egész nap nem történt ez irányú tevékenység részemről. Éhes nem voltam csak egy egy korranás és remegő lábak figyelmeztettek,hogy hahó enni kell. Nem ez nem önsanyargatás és kaja megvonás,szimplán nem volt időm pótolni az energiát,mert alvás után ügyintézős rohanásban voltam egész túráig. Mivel környékünkön nincs olyan bolt,ahol kényelmesen tudtam volna vásárolni,kénytelen voltam kész ételhez nyúlni a nap végén (melynek 70%t Nitro és Csili ette meg) mondanom sem kell :D Szóval már sötét volt,mire a célállomáshoz értünk,egy kellemes meglepetés,Apu volt,Tatán,így hazahozott minket autóval. Nit már a hazautat végig szunyókálta,kellemesen elringatódott a kocsiban.
Vasárnap sem tétlenkedtünk. Az időjáráshoz nem fűzök semmit,helyzet nem javult,de legalább nem volt hideg,így kényelmes kutyás viseletben tudtam a napnak indulni. Volt némi kertészkedés,meg rendezkedés,s indultunk is kutyasuliba. Nagyon ügyesek voltak az ebek,igaz most is eüre való tekintettel csak Nitike volt nálam. Nagyon szép volt az aznapi szoci,hiszen figyelmen kívül hagyta a többi kutyát. Kifektetés gyakorlásánál kétszer is odafutott Csili,hogy kizökkentse,de Nitro nem állt kötélnek,szépen feküdt a helyén továbbra is.
Suli után nagyon nagyon nem volt kedvem még hazamenni,így kitaláltuk Somával,hogy jó akkor kutyázzunk még még tovább. Ránézett a Turulra,s mondta,menjünk fel. Jó rendben menjünk. Igaz a város másik vége,s meg kell mászni a hegyet hozzá,de menjünk,még délutáni az idő,ráadásul nyertünk egy órát az állítással,hajrá. Háromnegyed távon még nem is volt problémám,viszont az a közel 400méter megfeszített a mozgásban,persze lépcsőn és hegynek fel. A szervezetem minden ízében ellenkezett,hogy nem akar felmenni... aztán jött az állatkínzás része,Nitro felhúzott az utolsó három sor lépcsőn. Lekanyarodtunk az embertelen sorról,s a Szelim barlang felé vettük az irányt. Kőpárkányon kicsit sem cuki szempárok és szarvak fogadtak,megmondom őszintén nem mertem tovább menni jó darabig. Vad,hegyi kecske csapat fixírozza a járókelőket,öklelő fejlehajtós,most repülsz a hegyről stílusban. Nitro minden idegszálával feszült az állatokra,elengedni azonban nem mertem,gondoltam ha támadnak azonnal elejtem a pórázt,de addig nem voltam hajlandó... extra gyors lépésben átsuhantam a kőpárkányon,nem is néztem vissza,a szívem majd kiugrott a helyéről. A kecskéket így utólag belegondolva,a lehető leghidegebben hagyta,hogy újabb turista csoport érkezik a területükre,amíg fenyegetve nincsenek,nem fognak bántani. Mindenesetre nem kívánom az élményt senkinek.
A fotó Bányai Soma Gergely alkotása.
E kaland után már csak lazultunk egyet a Turul parkerdőben,kutyik játszottak,pihentünk. Hazafelé út jelentősen könnyebben zajlott,lefelé a párszáz lépcsőfokon közel sem olyannyira megterhelő mint az ellenkező irány. Leérve a csúcsról buszra szálltunk Nitivel. Hamar álomba szenderült az eb,alig tudtam felébreszteni,mikor hazaértünk. A napomnak még közel sem volt vége,pedig 8óra már jócskán elmúlt már... jött egy laza fél órás sétike Lenivel kettesben. Boldog volt az öregcsajszi,hogy végre nincs itt a fiú a nyakunkon és mehetünk az ő tempójában szépen elszaglászva.
A kellemes tempójú ebfárasztás a hétvégével sem ért véget. Tegnap ugyanis Dorinával már lefixált túrácskánkra indultunk el. Egész nap zuhogott az eső,megállás nélkül,az időpontunkig :) ott ugyanis elvágták a csapot,s csodásan kisütött a nap,fel feltámadt a szárító szellő. Szokásos útvonal volt címezve,Szőlős. Próbálkoztam fotózással (manuális tele) kevesebb mint több,de legalább sikerrel. Kellemetlen hideg meg megcsapta a hátamat fotózás közben,jött egy brutális szélvihar jégesővel. Szedtük a lábunkat iziben hazafelé,már az utcánk legalján jártunk,mikor csöpögni kezdett. Váll veregetve,hogy na mostmár aztán semmi bajunk nem lehet,hiszen 100méter sincs a célállomástól leszakadt az ég. Erős széllel úgy vágódtak hozzánk a helyenként borsónyi nagyságú jegek,hogy Nitro felnyüsszentett mikor egyik fejen találta. Villámgyorsan beültünk a kerti menedékre,aztán Dorina hazaszaladt hajat szárítani,én pedig futottam a lakásba úgyszintén a vizes holmiaim szárítására. Kutyák ebből már mit sem fogtak fel,csak a finom vacsit,száraz meleg helyükön.
Nem tudom,saccra mennyit mehettem az elmúlt három napban,de egy biztos sokat :) a lényeg nem ez,hanem,hogy mindezt társaságban tehettem kutyás társaságban.
